kedv

#27 | Kedvencek – ilyen volt 2014

Blogger-kötelességnek érzem, hogy elmondjam, hogy ÚRISTEN, mennyire hamar eltelt a 2014-es év. Hogy, hol, mikor? Én sem hiszem el.

Bőven volt benne rossz is, de szerencsére fantasztikus dolgok is történtek velem, szóval kiegyensúlyozott év volt, az biztos. :)

Kedvencek

kedv

Próbáltam úgy válogatni, hogy többféle termék megjelenjen, de lehetőleg ne 305 darabot soroljak fel. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy csak és kizárólag és maximum (!) 7 favoritot választok ki.

1. L’Oreal Elseve Selymes Olaj Festett Hajra

Hajra való termékek közül ezt emelném ki a leginkább, hihetetlen, hogy amióta használom, sokkal könnyebben ki tudom fésülni a hajam, ráadásul felvinni is kellemes, pedig először kicsit tartottam tőle, mert mégiscsak olaj. Szerencsére semmi probléma nincs vele, és egyszerűen imádom! Biztos, hogy újra fogom venni. Ráadásul, hiába ér a hajacskám a hátam közepéig, és paterolok rá bőven ebből a csodából, mégsem fogy gyorsan. Mi a titok, L’Oreal?!

2. – 3. Rimmel Space Dust lakkok: Moon Walking és Aurora

Igen, kövezzetek meg, körömlakkokból kettőt választottam ki. :( De egyszerűen nem tudok dönteni, mindkét szépséget nagyon szeretem, szóval helyük van ebben a bejegyzésben. Gyorsan száradnak, tartósak, ár-érték arány csodás. Mi kellhet még?

4. Avon szemöldökárnyaló készlet

Minden bulizáskor használtam, ha volt időm, akkor hétköznapokra is. Nem kelt természetellenes hatást, ráadásul remekül passzol a szemöldököm színéhez a púder árnyalata. Nem is tudnám letagadni, hogy mennyire szeretem, a waxon eléggé látszik a használat. :D Egy szónak is szemöldökárnyaló a vége, én csak ajánlani tudom. :)

5. Maybelline Affinitone alapozó

Glamour-napok során vettem, pont mint a L’Oreal hajolaját. (Miért akarok mindig halolajat írni?!) Azóta használom, rendkívül meg vagyok vele elégedve. Tetszik, hogy felvitelkor kicsit ilyen habosabb állagot vesz fel, könnyen el lehet dolgozni, nem kelt maszk hatást, kifejezetten kellemes viselni. Fedése is jó, bár nagyobb bőrhibáknál azért kell a korrektor. :) Én a 14-es, Creamy Beige árnyalatot használom, tökéletesen megy a bőrszínemhez. Ha nem ezt, akkor az Affinimat verziót fogom beszerezni majd, engem megvettek kilóra.

6. Maybelline Volum’ Express The Colossal Cat Eyes szempillaspirál

2013. karácsonyán kaptam, szerelmünk azóta is töretlen. A legkisebb pillákat is elérem vele, nincs pókláb-effektus, és nem is pereg. Lemosni meglepően könnyű, de ez nem jelenti azt, hogy nem tartós, egész nap bírja a kiképzést. Ha elfogy, másik szempillaspirált próbálok majd ki. Nem azért, mert nem vált be, hanem mert szeretek kísérletezni. :)

7. Essence Sun Club Glamour to Go szemhéjpúder-paletta

Emlékeim szerint kiárusításkor vettem, nekem a 02-es árnyalat van meg, mely a Long Beach fantázianevet viseli. 8 árnyalat van benne, nem túlságosan pigmentáltak, de alappal csodaszépek szerintem, és tartósabbak is. Biztosan el fogom használni, bár meg kell említenem, hogy kissé poroznak. Ennek ellenére remek vétel volt, 350 Ft-ért meg főleg

Köszönet

Kicsit evezzünk más vizekre, hatalmas kedvencem volt a blog ebben az évben, és persze Ti is, ezért nem mehetek el szó nélkül mellettetek sem. :)

Tudom, hogy a karácsonyi bejegyzésben már teljesen odáig voltam, hogy mennyi támogatást és kedvességet kapok tőletek, de ezt nem tudom eléggé és elégszer megköszönni, és az éves visszatekintésemben mindenképp helyet szerettem volna Nektek “szorítani”. Remélem a továbbiakban is velem tartatok majd, feliratkoztok, figyelemmel kíséritek a Facebook oldalt és a blogot egyaránt. :) Én itt leszek, ezt garantálom!

Jetpack fireworks

A Jetpack nevű bővítmény segítségével kicsit érdekesebb módon látható a statisztika, elkészítették az éves “számvetést”. Szeretnék egy kis összegzést írni én is, de előbb  kattintsatok ide, és nézzétek meg a Jetpack meglepetését. :)

A blog 2014. szeptember 27-én startolt el. Azóta 5 ember iratkozott fel, 64 hozzászólás érkezett, és ez a 27. bejegyzés. Hamarosan elérjük a 8000 oldalletöltést, a Facebookon pedig 62 embernek tetszik a Zandra’s Cafe.

Legnépszerűbb bejegyzések

A fenti linken láthattátok őket ugyan, de képi illusztráció és a linkek megtalálhatóak itt is:PicMonkey Collage

1. #8 | Mi van a kosaramban? – eBay kívánságlista
2. #7 | Glamour-napok 2014. október, második felvonás
3. #6 | Glamour-napok 2014. október
4. #11 | Mik vannak a telefonomon?
5. #17 | Karácsonyi kivánságlista

Remélem tetszett nektek ez a bejegyzés, az eddigi legnépszerűbb posztokat pedig csekkoltátok, már amennyiben korábban nem tettétek még ezt.
Egy szónak is száz a vége, tartsatok velem 2015-ben is!

2 hozzászólás a(z) “#27 | Kedvencek – ilyen volt 2014” bejegyzéshez

Hozzászólás a(z) Judy bejegyzéshez Kilépés a válaszból