z1c

#11 | Mik vannak a telefonomon?

Sziasztok!

A mai napon azt szeretném nektek bemutatni, hogy milyen alkalmazások vannak a telefonomon. Főként azokról lesz szó, amelyeket én telepítettem fel, mert a gyáriak közül van néhány, amelyről nem is tudnám pontosan megmondani, hogy ez minek…

z1c

Elsőként beszéljünk a témámról. Drága Chloenak köszönhetem, ugyanis ő mutatta nekem ezt az alkalmazást. Nagyon sok szép téma van, minimalista, természetfotós, hasznos infókat tartalmazó főoldallal ellátott, vagy éppen 40 színt tartalmazó. Ha gondoljátok, egy bejegyzésben mutatom az én kedvenceimet, csak írjátok meg hozzászólásban. :)

z1c3

Az első képen a főoldalam látható, az esernyő az időjárásos fül, a naptár az elkövetkező eseményeket mutatja, a fülhallgató pedig a zenés fület. :) A második kép egy brutálisan hasznos alkalmazás, az egyik legjobb dolog szerintem. iControl a neve, kis irányító panel, mindent el lehet innen érni nagyjából, én imádom. A megnyitott állapota ilyen, összecsukva pedig az első képen is láthatjátok, a kép jobb szélén a kis átlátszó karika az! :)

z1c2

El is érkeztünk a poszt lényegesebb feléhez, az alkalmazásokhoooz! A gyáriakról nem beszélnék, ébresztőóra meg kamera, alap dolgok, csak ide belepakoltam őket, hogy egy helyről elérhessem. Fura már ez a két fül is, mármint a Favorites és a Social, én nagyon utálom az ilyen rendezést, a mappáktól meg egyenesen hülyét kapok, de még mindig így a leggyorsabb és leginkább átlátható. Lássuk a medvét:

  • Clean Master: Takarító alkalmazás, nem vagyok biztos benne amúgy, hogy ténylegesen annyit letöröl, amit mutat, de azért hasznos.
  • eBay: Igen, telefonról is pakolok mindent a kosárba, meg nézegelődöm. Függő vagyok! :(
  • Email: Alap alkalmazás, de azért van itt, mert összeszinkronizáltam a szaktársaimmal közös e-mail címmel, szóval értesít, ha jön valami izgalmas e-mail a sulival kapcsolatban.
  • Eredmények: Ha nem tudok nézni egy meccset, vagy rakok Tippmixet, akkor hasznos, mert az eredmenyek.com mobil verziójaként itt is van elő közvetítés, statisztika stb., ráadásul szintén jönnek az értesítések gól esetén.
  • FLVTO: Zeneletöltésre használom, be kell másolni a videó URL-címét, a kicsike meg letölti.
  • Gmail: Ezt nem kell magyarázni. :)
  • Szótár: Rossz szokás, hogy amikor nem jut eszembe egy szó, akkor addig rágódom rajta, ameddig ki nem derítem. Épp ezért nélkülözhetetlen, mert elég sok szót tartalmaz, és kifejezetten sok jelentést hoz rájuk. Nem csak angol-magyar van egyébként, többek között német, spanyol, olasz, francia, de akár horvát és svéd szótárral is rendelkezhetünk a zsebünkben.
  • InstaSquareMaker: Az Instagram szokása, hogy a feltöltött képekből egy négyzet formát alakít ki, vagyis nekünk kell kivágni, épp ezért van ez az alkalmazás, ezáltal az egész képet belerakhatjuk, csak két oldalán lesz egy színes csík, olyan árnyalatban, amilyet szeretnénk.
  • Menetrendek: Különösebb magyarázatra nem szorul ez sem szerintem, ezáltal tudom, hogy mikor fogok hazajutni, és melyik csatlakozás az, amit úgysem érek el. :D
  • Messenger: Facebook üzenetekhez való alkalmazás, nagyon szeretem. Főleg, hogy az emberek feje kis buborékokban jelenik meg.
  • Pages Manager: A blog Facebook oldalának a ,,vezetésében” segít, nagyon ügyes kis alkalmazás.
  • Ask.fm: Bizony, ilyenem is van. Kérdezős oldal, telefonra optimalizált verzió. Lehet kérdezgetni!
  • Facebook: Ez egyértelmű. :)
  • Foursquare: Most már nem használom, régen nem ez volt a funkciója. Manapság annyi a lényege, hogy a hozzám közel levő helyeket mutogatja az alapján, amilyen szempontokat kiválasztok, pl. szórakozás vagy kávé. Szerintem haszontalan, lehet, hogy le is törlöm. :/
  • Instagram: Képmegosztó, elég népszerű most már, nagyon szeretem. Tessék csak követni.
  • Plurk: Kis szösszenetek lehet megosztani, alap funkciójával talán a Twitterhez tudnám hasonlítani. Heti 1-2 alkalommal kiírok valami hülyeséget. :D
  • Snapchat: Vicces pillanatképek küldése, különlegessége annyi, hogy nem lehet sokszor visszanézni őket, max. 2 alkalommal talán, de van olyan, amelyiket egyszer sem. Aki szeretne tőlem idióta fotókat kapni, az vegyen fel nyugodtan, ciccmicckee néven futok.
  • Swarm: A Foursquare másik része, itt lehet becsekkolni, ezt szeretem! ^^
  • Tumblr: Saját blog, képek tömkelege, 2 embertípus létezik, aki imádja, mások szerint pedig világi baromság. Nem nehéz kitalálni, hogy én vajon melyikbe tartozom.
  • Twitter: Eddig nem volt, letöröltem az alkalmazást, mert a fiókomat is felfüggesztettem, de végül csináltam a blognak egyet, szóval kövessétek.
  • WordPress: Ritkán használom, de akkor vázlatírásra, statisztika csekkolására, brainstorming esetén igencsak hasznos.

Ezek lennének az én kedvenceim, nem túl sok, de pont elég.
Ti milyen alkalmazásokat tartozok elengedhetetlennek?

4 hozzászólás a(z) “#11 | Mik vannak a telefonomon?” bejegyzéshez

  1. Chloe

    Előre is bocs a kisregényért… :)

    A gyáriak közül használom: Chrome, Drive, Email, Facebook+Messenger, Gmail, Keep, Naptár, OfficeSuite, TrackID, Walkman, Youtube

    Egyebek:
    – 2048 (a szókeresőt meguntam),
    – Avast (vírusirtó nem árt, plusz van benne hívásszűrő, ami hétvégén nagyon jól jön, hogy munka miatt ne tudjanak hívni),
    – Bloglovin’ (blogok olvasásához),
    – Duolingo (német tanuláshoz),
    – Flickr (fotók megosztásához),
    – Futótárs (a “személyi edzőm”… sajnos mostanság hanyagoltam :(),
    – Instagram (szintén képek),
    – Menetrendek (hazautazáskor jól jön),
    – Moon+ Reader Pro (telefonon olvasok),
    – MyTelenor (hogy képben legyek telefonszámla-ügyben),
    – OneDrive (fájlok megosztása, biztonsági mentés stb.),
    – Plurka (én is plörkölök),
    – SmartBank (bankszámla),
    – Szókereső (még nem töröltem le azért),
    – Tumblr (minden, vegyesen),
    – Twitter (néha ide is írok),
    – Viber (van, akivel itt tartom a kapcsolatot),
    – VSCO (képszerkesztő),
    – WhatsApp (van, akivel meg itt tartom a kapcsolatot),
    – WomanLog (női naptár),
    – WordPress (szintén kommentek, vázlatok, statisztika),
    – uTorrent (letöltés)

    Válasz

Szia! Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzést. Ha úgy érzed, hogy kifejtenéd a véleményed, bátran tedd! Igyekszem minden egyes hozzászólásra válaszolni! :)